A szem, az a szem! Megigézett engem, mindörökre velem, csütörtök volt azt hiszem!   A száj, az a száj! Hozzám szólt halkan, majd vadul csókolt. Tudtam, innen nincs megállj!   A test, az a test! Jelekkel üzent felém, hódíts meg szerelem. Persze nem voltam rest!   Idő, ó te vasfogú…

Falakba karcolt szavak. Kiürült lelked mondatai. Csak a félelem maradt. Üres utcák kihalt tavak.

Kedves Mindenható! Bocsáss meg, hogy levelemmel zavarlak. Igazából azt sem tudom, hogy kezdjem soraim, pláne nem tudom el jut-e hozzád. Téged a föld minden pontján máshogy hívnak. Vallásnak hívjuk mi emberek azt a tényt, hogy egyáltalán hiszünk létezésedben. Szóval, ha megengeded én Isten néven…

Bárcsak lenne még hit, mely felsegít a porból! Bárcsak élne még ember ki nem fél a kórtól! Bárcsak boldogan ölelkezve táncolhatnánk a réten! Bárcsak ne múlna el az emberiség lassan, szépen!

Minden hajnalban szembesülsz vele, minden este elfogy a türelme a kegye! Mit jajgatsz, mit szenvedsz, könnyű neked! Okod nincs megszólalni, nem egyszerű veled!   Csukott szemmel bámulsz, zárt szájjal üvöltesz, falakat ököllel zúznál, de csak halkan ülve nyüszítesz. Gyenge, erőtlen testebe…

Talpam alatt a hó roppan. A szívem újra megdobban. A nap már sokkal erősebben süt. Újra itt  a tavasz, engem szerelmem fűt!